Események betöltése

« Összes Események

Nyári tábor Tordason

Szeretettel várunk minden alkotó kedvű általános iskolás korú gyermeket egy egyhetes kreatív táborba. A tábor kislétszámú annak érdekében, hogy minden gyermekre elegendő figyelem jusson. A tábor minden nap 8-16 óra között tart, a gyerekek pedig 3 étkezést kapnak (tízórai, meleg ebéd, uzsonna). Az alkotás mellett pihenésként kerti és társas játékokkal is készülünk.

Az idei évben nemezelés, szövés, keresztszemes varrás, batikolás és mézeskalács készítés lesznek a fő alkotó technikák, és mellettük persze rajzolunk, vágunk, festünk, ragasztunk is, különféle izgalmas tárgyakat készítünk. Természetesen az alkotást mindig átgondolt tervezés előzi meg, a cél az, hogy a megadott technika kereteink belül a gyerekek önállóan találjanak ki egyedi alkotást, amit örömmel valósítanak meg. A tervezésben, gondolkodásban és a kivitelezésben is segítséget kapnak.

A felsorolt technikák segítségével készítünk először is omlósan finom mézeskalácsot rátét díszítéssel. (Reméljük, hogy a gyerekek haza is visznek majd belőle néhány darabot.)

  • A kacskaringós csigavonalak és díszítő golyócskák elkészítését só-liszt gyurmán gyakoroljuk majd be, és ha már gyurmázunk, akkor gyorsan egy vázát is elkészítünk ezzel a technikával.
  • Karmantyúbabán szövéssel készül majd egy nagyon kedves kézbáb, egy puha tüskés süni.
  • Batikolással a japán mesterek munkáit idézzük meg, és kacskaringós vonalakat varázsolunk egy párnahuzatra, amit festés után sashiko öltésekkel díszítünk tovább.
  • Nemez virágok kerülnek majd ki a kezünkből és belekóstolunk a keresztszemes varrás világába, kulcstartó, könyvjelző, szalvéta gyűrű lehet a kész tárgyunk.
  • És végül egy vidám led égővel működő árnyéklámpácska is színesíti az egyhetes kreatív tábor munkáit.

Korosztály

Általános iskolások. A tábor legalább 8 fő részvételével kerül megrendezésre. A maximális létszám 10 fő.

Ár

62.000.-Ft/fő. A tábor díja két részletben fizethető. Jelentkezéskor 25.000.-Ft, majd a tábor előtti héten 37.000.-Ft.

A tábort vezeti

Komoróczki Dóri, népi játszóház vezető, szövő oktató

A jelentkezés a részvételi díj 1. részletének (25.000.-Ft) befizetésével válik véglegessé. Az utaláshoz szükséges adatokat a jelentkezést követően automatikus e-mailben küldjük.
A táborban mindenki saját felelősségére vesz részt. A foglalkozásvezető balesetvédelmi utasításait minden résztvevőnek kötelessége betartani, ellenkező esetben a résztvevő a foglalkozásból kizárható, a befizetett részvételi díj nem kerül visszatérítésre.
Lemondási feltételek: A tábor kezdőnapja előtt 14 nappal előtt kerül lemondásra a tábor, akkor az addig befizetett részvételi díjat (részletet) visszatérítjük, vagy a befizetett összeget egy másik, a Műhelypont által szervezett táborra, workshopra vezetjük át. A tábor kezdőnapja előtt 14 napon belül kerül lemondásra a tábor, akkor a befizetett részvételi díjat (részletet) csak abban az esetben tudjuk visszafizetni, ha a résztvevő másik jelentkezőt hoz maga helyett; másik táborra vagy workshopra átfoglalni ebben az esetben sajnos már nem lehetséges.